Második nap - a kockázatért

Az előző rész tartalmából
"- Reggelt. - köszöntem boldogan anyámnak, majd a pulthoz siettem.
- Reggelt, de ne egyél a palacsintákból, mert az a vendégeimnek készül!
-Vendégek? Akkor én megyek is. - siettem kifelé a konyhából"

...

"Igazából minduntalan énekelni akartam. Ez volt az egyetlen dolog ami le tud kötni. Álmodozni szabad, nem? A szüleim szerint ez nem számottevő "munka" , épp ezért nem is vesznek engem komolyan."

      ...

- Csajok, megérkezett az új munkatársunk!
- Sziasztok, én Guadalupe Earnest vagyok! - fogott kezet mindenkivel.

                           ...

- Meséltem neked arról mit szeretek a legjobban csinálni... - sejtelmesen bólintott egyet vigyorogva, mintha már előre tudná mire készülök - ...gondoltam talán nem lenne ostobaság megpróbálkoznom vele.
- Azt hittem, hogy már sosem jön el ez a nap. - válaszolt boldogan, mire döbbenten nyitottam ki szemeimet.



2015.04.07
    A tegnapi napom totálisan csapnivaló volt. Az új munkatársunk, akit nem nevezünk nevén, már az első napján felfordulást indukált. Én sem vagyok egy ős tehetség, de amit ő kultivál, az már fáj. Ha egy perccel tovább kellett volna hallgassam a beszólásait, esküszöm úgy felrúgtam volna, hogy mire leesik a ruhái kimennek a divatból.
  Viszont a sok virnyikoláson kívül kellemes pillanat volt, mikor Cara öntötte belém a lelket, hogy mennyire örül is annak, hogy megpróbálkozom az énekléssel, mint szakma. Nálam időnként szóba került az énektanári állás, de felmerült az a bökkenő, hogy nem vagyok empatikus, és nem értek az emberekhez, a ˝süketeléshez˝. Egy szóval ez nem az én jövőm lenne.
Caraval megbeszéltük, hogy ma átjön hozzám, s kifundálunk valamit amivel elindíthatnám karrieremet. Ez így elég groteszk, de ez van amikor valaki nagyokat álmodik.
 Tengernyi gondolattal a fejemben szálltam ki az ágyból egy frissítő zuhany érdekében. Elég korai volt még a felkeléshez, ahhoz képest, hogy ma hétvége van, de valahogy egy percet sem tudtam volna tovább aludni.
 Hófehér köntösömet felkapva indultam meg a fürdőszoba felé. A zuhanyzással nem teketóriáztam sokat, nem igazán volt kedvem hosszú ideig a víz alatt állni.
Visszaérve a szobámba egy száll törölközőben pattantam le az ágyra, telefonnal a kezemben. Felmentem szinte az összes közösségi portálomra, de előérzeteim beigazolódtak, miszerint még mindig nekem van a legérdekfeszítőbb életem, azzal, hogy elmegyek dolgozni. A telefonom kijelzőjén az óra még reggel kilenc volt, pedig már elég régóta húzom itt az időt. A készüléket félredobva pattantam fel és az irányzat az természetesen a konyha felé vezetett. Nem volt kedvem még felöltözni ezért kénytelen voltam egy törölközővel flangálni a grandiózus házunkban. Meglepő, hogy anya nincs itthon, nem is értem miért, hétvégén nem kell bemenjen dolgozni.
  A konyhába érve tátva maradt a szám. A pult tele volt étellel, pedig még a hűtőt ki sem nyitottam. Mikor tegnap anya azt mondta vendégeink érkeznek, nem gondoltam volna, hogy egy hadsereg, azt meg végképp nem, hogy ma jönnek.
Gondolatmenetem az ajtóban zörgő kulcsok szakították meg. Csak meredtem az ajtóra, mint egy tébolyult. Kész, vége az életemnek. A hangzavart követte egy kattanás, aztán kinyílt az ajtó. Pontosan hat szem szegeződött rám. Kicsit olyanok voltak mint akik szellemet láttak. Még erősebben szorítottam magamhoz a törölközőt és idegesen néztem körbe. Anya az ajtóból ideges pillantásokkal ajándékozott meg, ami semmiképp sem volt valami bíztató.
 Illetlenség lett volna csak úgy elhúzni a csíkot, de most valahogy nem tudom eldönteni melyik a rosszabb. Üdvözölni vendégeinket egy szál törölközőben, arra vigyázva nem hogy még leesik rólam, vagy se szó, se beszéd feliszkolni a szobámba. Ennél a helyzetnél kínosabb már úgysem lehetne, így hát egy állmosolyt villantva analizáltam őket. Eddig meg sem néztem kik voltak titokzatos látogatóink, ellenben ahogy anyám mögé pillantottam, a meglepettség csapott pofán. Ed habókos fizimiskáját vettem észre. Minden idegességem elszállt amint felé siettem.
- Jó újra látni. - szólt ironikusan, nevetve, miközben úgy szorongattam, mintha most látnám utoljára.
Szégyellősen húzódtam el tőle és néztem rá az idősebb Margaret-re, majd őt is üdvözölve öleltem át.
Ed a nagybátyám, aki mindössze két évvel idősebb nálam. Mindig is testvéremként tekintettem rá. Hasonló volt az ízlésünk, őt is legalább ugyanannyira érdekelte a zene, mint engem. Talán a sors akarta így, hogy pont most bukkanjon fel nállunk, mikor álmaimat hajszolom.
- Dorsey öltözz fel, aztán reggelizz velünk. - adta ki a parancsot anya, nekem pedig ennyi kellett, már száguldottam is felfelé, hogy magamra kapjak valamit.
A szobámba érve még írtam egy üzenetet Caranak, hogy most jöjjön át hozzám, mivel egyszerűen odavan Ed-ért. Mindig is tetszett neki, nekem pedig szüntelen az első volt barátnőm értesítése, miszerint látogatóba jött lovagja.

***

Ed semmit sem változott. Amint elvonultunk a szobámba, már elő is került a jól ismert jegyzetfüzet, amit kizárólag csak nekem mutatott meg már évek óta. Jó néhány dalszöveget írt már, amik zseniálisak. Értelemszerűen közben Cara is megérkezett, ami drága nagybátyám számára már nem is volt meglepő, hisz jól tudja, hogy ez a lány rajong érte.

Már elég hosszú ideje ülünk így hárman a besötétített szobámban, hangos zenei hátérrel és vitatjuk az ˝élet nagy dolgait˝ .
- Dorsey, ha már így hozta a sors, hogy ideutazzon ez a zseniális rímfaragó, gitáros, énekes és jóképű rokon, akkor ragadjuk meg az alkalmat, hogy beavassuk a világtörténelem egyik nagy felfedezésébe, miszerint énekes leszel. - áradozott Cara drámaian, kezével hadonászva, mire Ed csak egy szemforgatással jutalmazta barátnőm alakítását.
- Témában vagyunk. - dőlt hátra közömbösen az ágyamon, hisz szerfelett jól tudta, hogy ilyenkor az következik, hogy csak áradozunk az igazán magasztos jövőnkről, de nem teszünk semmit sem. Viszont most másképp lesz! Ezt be kell bizonyítanom neki.
- Keressünk az interneten valami nekem valót. - vontam vállat hanyagul, mire Ed felpattant, mi több, kikerekedett szemekkel nézett rám. És igen, Dorsey megint nagyot alakított. Dicsértem szerény személyem gondolatban.
 Cara egy mosolyt villantva felém szedte le az íróasztalról a laptopot, majd Ed is hozzánk szegődött, aztán elhelyezkedett mellettünk a földön.
Percekig csak hesszeltük a képernyőt, viszont senki sem szólt semmit. Illetve csak ebben reménykedtem.
- Mit is keresünk pontosan? - kérdezte kompromitállóan nagybátyám mire lemondóan sóhajtottam.
- Igazából ezen még nem gondolkoztam. - vallottam be, mire barátnőm arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Ő nem adja fel könnyen. Tisztában vagyok vele, hogy most is filozofál valami megoldáson.
- Rendben, akkor azt mondjátok meg nekem, hogy mit fog szólni ehhez anyád Dora, ha meghallja mire készülsz? - szokatlan becézésére muszáj volt elmosolyodnom. Kiskorunkban sosem tudta kimondani a teljes nevem, így mindig csak szimplán Dora-nak hívott, amit egyszerűen imádtam és most is imádok.
- Nos azon sem gondolkoztam. - húztam el a szám lesütött szemekkel. Igaza van. Mégis mit képzeltem? Csettintésre minden elrendeződik? Ez egy agyatlan terv volt. - Igazad van, baromság az egész. - zártam le a témát, mire Cara tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy felállok a földről és lefekszem az ágyra.
- Most megüsselek, vagy összeesel magadtól is? - hallom meg barátnőm hangját, amint épp Ed felé tesz gúnyos kommentárokat.
Talán még szövegelhetnek valamit, de azt már csak nagyon halkan és nehezen kivehetően hallom meg, majd minden elsötétül.

***

Szempilláim rebegtetve nyitottam ki szemeimet, mire Cara arca tárult elém.
- Míg te az igazak álmát aludtad, mi hasznossá tettük magunkat és kerestünk "valami neked valót". - szólt mosolyogva - remélem érezhető volt az irónia - tette még hozzá nevetve.
- Hát persze, hogy nem - forgattam rá szemeimet - Na és mi az az igazán "nekem való"? - érdeklődöm Ed irányába nézve, amíg Cara lekecmereg rólam, így fel tudok ülni az ágyon.
- New Star sought for - mondta, majd kezembe nyomta a laptopot. A weboldalon egy jelentkezési útmutató volt.
Hamar átböngésztem a leírást, amiben nyilvánvalóvá válik, hogy csak saját számmal lehet elmenni a meghallgatásra.
- Én nem tudok dalszöveget írni. - vágtam rá azonnal, mire mind ketten csúnyán néztek rám.
- Viszont én igen. - jelentette ki nagybátyám - Töltsd ki azt a jelentkezési oldalt és küld el nekik! - dirigált nekem, hiszen tudta, hogy nem igazán repesek az ilyen teljesen új tehetségkutatóktól - Egy...kettő... - kezdett el számolni szigorúan, mire legszívesebben hozzávágtam volna a laptopot.
- Az az igazság, hogy kevés vagyok, én ehhez mint elefántnak a normál tampon. - nézek rájuk mire felnevetnek és nekem is mosolyra húzódik a szám.
- Gyerünk már! - könyörgött Cara. Szemében látni lehetett, hogy nagy csalódás lenne neki, ha most ezt a lehetőséget elszalasztanám, így is későn jelentkeznék már a versenyre.
- Oké. - szóltam lemondóan, mire tapsikolni kezdett, mint valami félcédulás.
Nem sok mindent kellett definiálnom. A teljes nevemet, koromat, hol születtem, hol élek, telefonszám és továbbá csak ilyenek.
Mire teljesen kész lettem mindennel, Ed és Cara felszökkentek mögém az ágyra, én pedig a küldés gombon tartottam az egeret.
- Továbbítsd már! - szólt élesen Ed, minek hevében rákattintottam. Idegesen harapdáltam ajkaim és szorítottam össze a szememet. Arra vágytam, hogy soha ne kapják meg a levelemet.
Van úgy, hogy az ember mikor már csak egy karnyújtásnyira van az álmaitól, hírtelen meghátrál.

Helló kedves olvasók! Megérkeztem az új résszel. Igazából nagyon örülnék neki ha leírnátok mit gondoltok a történetről, ezért ne kíméljetek!:) 

További jó blogolást!